Sharon Stone 58 éves és teljesen meztelen
A ’90-es évek szexszimbóluma három hét múlva 58 éves, és dögösebb, mint valaha. Ki tudja, hogy a kapuzárási pánik, vagy egyéb ráhatásra vetkőzött le ismét a szőke izgalom. Egy biztos, ma olyan napokat élünk, ahol az 5-ik X-en túl is van élet – ezt már több tucatszor bebizonyította nekünk Madonna, és Sharon is vetkőzött már 51 évesen - igaz akkor "csak" cicit mutatott, na és elképesztően hosszú lábakat.Stone 1958-ban látta meg a napvilágot egy takarítónő anya és egy gyári munkás apa gyermekeként. Innentől teljes amerikai bíbormámor az élettörténete.
A kiugróan intelligens kislánynak – állítólag 154-es az IQ-ja – szülei jobb sorsot szántak, mintsem egy vidéki gyárban robotolni. Sharon Pennsylvaniában diplomázott, méghozzá művészetek szakon, de az irodalom mellet a filmekért is rajongott. A modellipar akkor figyelt fel rá, amikor több szépségversenyen is tuti befutó lett a szexi szőke lány.
A Ford cég lecsapott rá, és rögtön felkérte modelljének, tehát máris ragyogó alaklom kínálkozott, hogy a kamerák előtt is kipróbálja magát. Első filmszerepét Woody Allen egyik filmjében kapta, ezután több jelentéktelen moziban szerepelt a ’80-as illetve a ’90-es években. Karrierjének az sem ártott, amikor egy ütős sorozat erejéig ledobta ruháit a Playboy-ban. 1992-ben Michael Douglas partnereként domborított a Basic Instinct című filmben, méghozzá egy biszexuális írónő szerepében. A világsikert ez a mozi hozta meg neki, és vele együtt az ünnepelt szexikon titulust is. Innentől kezdve- bár keményen meg kellett küzdenie, hogy hírnevét megtartsa Hollywoodban – azért csinos kis díjak is záporoztak Sharon ölébe. Elnyerte a legkívánatosabb nő címet, illetve a legjobb színésznőnek járó díjat, és még egy Golden Globe-ot is magáénak mondhat.
Aktivistaként küzdött a mellrák kutatásokért és a homoszexuálisok jogaiért. Kissé viharos magánélete szerencsére nem hagyott nyomokat a még most is izzóan szexi Sharon-on. Bár sokan morognak amiatt, hogy az 57 éves színésznő fotóit megretusálták, azért be kell látnunk, Sharon teste még ma is elképesztően dögös.
A fotózás utáni interjúban azt nyilatkozta, hogy jóban van önmagával, elfogadta, hogy már nem 20 éves, nem akar más lenni. "Tartok tőle, hogy a seggem úgy néz ki, mint a palacsinta, de nem akarok a világ legjobb nője lenni. Egy bizonyos ponton elkezded kérdezgetni magadtól, hogy mi is az igazán szexi. Nem csak a melled formája. Ha még mindig azt hinném, hogy a szexi az az, ahogyan az Elemi ösztönben kinéztem, nagyon nehéz napjaim lennének."
Na jó, és így a végén már tényleg azt az elősejlő puncit is megmutatjuk. Íme:
(Forrás: harpersbazaar.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Szeret vetkőzni, és szexvideója is van a híres amerikai humoristamuffnak
Chelsea Handler amerikai humorista, író, színésznő és műsorvezető nem tartozik a szégyenlősebb fajtába, sőt, karrierjét sem fél összemixelni némi pornográfiával. A 40 éves botrányhősnő természetesen Hollywoodban él, saját műsora van, amelyben meztelen melleit is megvillantja időnként."Szeretek meztelenkedni, és jó a mellem. Igazi és hetyke. Bár nem mindenki láthatja, az a fontos, hogy én tisztában vagyok ezzel, ahogy azok a pasik is, akikkel lefeküdtem” – nyilatkozta tavaly a sajtónak, miután meztelenül modellt állt az Allure magazin fotósának. Pár hónappal később a nyuszis magazin is felkérte őt, Chelsea pedig azonnal igen-t mondott.
Ekkortájt került elő egy szexvideó, amelyben Chelsea egy brit akcentussal beszélő pasival kefél, és a hírek szerint valaki a humorista ügynökének küldte el a felvételt, 10 millió dollárt követelve azért, hogy a videó ne kerüljön nyilvánosságra. Ám Chelsea nem esett pánikba, hanem bevallotta, hogy a videót ő készítette legalább tíz évvel ezelőtt, mitöbb ezt a filmet küldözgette a hollywoodi ügynököknek, amikor nagyon szeretett volna befutni a szakmában.
A legtöbben ki is dobták a kazettát, de a botrányos és szokatlan "ajánlólevél" után Handlernek mégis sikerült befutnia. Chelsea nemrégiben ünnepelte 40-ik születésnapját, és természetesen a bulizásnál sem maradhatott ki a pucérkodás.
Ezúttal barátnőjével gabalyodott, miközben pucér csöcseit kedvesen havernője arcába tolta. De lovagolt már meztelen didkókkal, mint anno Putyin, sőt, sima baráti csoportképeken is előszeretettel dobja ki melleit a ruciból.
(Forrás: hollywoodlife.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Nahát, Uma Thurman sem borotválja a lába közét :)
A Kill Bill szőke sztárja 1970-ben született, Bostonban. Anyja német topmodell volt, apja pedig egyetemi professzor - fasza párosítás! Uma gyermekkorában buddhista nevelést kapott, ezért igencsak zárkózott volt, a suliban is csak kínlódott a beilleszkedéssel. De színészkedni már ekkor is szeretett, ezért - amint tehette - lefalcolt New Yorkba, hogy színészetet tanuljon.Eleinte modellkedett, de amikor nem jött össze annyi zsé, amennyi kellett volna, még mosogatott is. Első filmszerepét 1987-ben kapta, egy vámpírt kellett alakítania. Ám Hollywoodba csak 1988-ban sikerült berobbannia, a Veszedelmes Viszonyokban nyújtott szerepével.
'90-ben egy buja, biszex nőt játszik a Henry és June-ban - van is egy emlékezetes leszbi jelenet a filmben. És nem sokára jön a csúcsok csúcsa, a Ponyvaregény, amiért egy Oscar is lepottyan neki. '97-től kis hanyatlás következett be pályájában, de 2003-ban a Kill Bill-el ismét megütötte a főnyereményt.
A szerep Hollywood legjobban kereső színészei közé emelte, közben azért szült három gyereket, elnyűtt két férjet, majd 2013-ban a Lars von Trier botrányos "Nimfomániás" című filmjében kapott ismét szerepet.
Bár Uma soha nem vetkőzött férfimagazinnak, ha a helyzet úgy hozta, a vásznon ledobta a textilt.
A strandon pedig egyenesen imád nudizni, és a paparazzi képek tanúsága szerint jópár más celebritáshoz hasonlóan ő sem borotválja vörös muffját... Ja, és pont a kedvenc mellméretünkkel rendelkezik!
Reméljük tetszenek a pucér strandolós képei, amivel feldobni igyekszünk kicsit ezt a ronda esős vasárnapot
(Forrás: starcelebs.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Ő itt Miley Cyrus pornós hasonmása
Azt mondják, mindenkinek van hasonmása, de persze a celebek hasonmásai mindig is a figyelem középpontjában voltak. Főleg akkor, ha a celeb maga sem veti meg a meredek dolgokat, hasonmása pedig történetesen a pornóiparban teker.Úgyhogy ismerjétek meg a botrányairól híres énekesnő, Miley Cyrus hasonmását, aki Caroline Cross művésznéven nyomult régebben, de mióta felfedezték a köztük lévő hasonlóságot, azóta előszeretettel használja a Miley May színpadi nevet.
A mindössze 21 éves felnőttfilmes puncika 2 éve tolja a szexiparban, több, mint 100 produkcióban szerepelt már, nem veti meg a csoportszexet, sőt, a kötözős/szadomazó jeleneteket sem. Nagy kedvencei a fekete faszok, ebből nem nehéz kitalálni, hogy az igazán nagy méreteket kedveli.
Az igazi Miley - azaz az énekesnő - mindössze két évvel idősebb pornós hasonmásánál, és négy centivel magasabb, azaz 165 cm. Miley Cyrus szexuális élete sem lehet unalmas, ez abból is sejthető, hogy egyik legutóbbi interjújában azt nyilatkozta, még a szürke ötven árnyalatánál is forróbb, amit az ágyban művel.
Ő meg már itt az igazi Miley Cyrus:
A hajdani Disney sztár nem veti meg a leszbi szexet sem- de ezt inkább csak a kaland és a vérfrissítés kedvéért műveli. Pasijaival a vad kúrásokat és az extrém helyszíneket részesítik előnyben. Így valóban csak annyi a különbség a két csaj között, hogy az egyik a szexből él, a másik pedig az éneklésen túl a szexbotrányait reklámnak használja fel. Döntsétek el Ti, melyik a szimpatikusabb...
Az igazi Miley:
Vagy a pornós hasonmás:
Aki imádja a fekete fütyiket
(Forrás: thesource.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Íme a Lipton tea arca pucéran
Most pedig bemutatunk nektek egy újabb vetkőző celebpuncit, Emily Scottot, aki többek között a Lipton Ice tea arca is volt (kár, hogy nem melle...), de szerepelt Robbie Williams tavaszi turnéján is, tekintve, hogy a szőkeség DJ, fehérneműmodell és tévés személyiség, méghozzá Ausztráliában.Két év alatt hét albumot jelentetett meg, és számtalan szórakoztató műsorban szerepelt, többek között a nálunk is ismert "Celeb vagyok ments ki innen" ausztrál változatában, a Szombat esti láz (Dancing with the stars) műsorában, sőt élő adásban még egy tetoválást is kapott.
Emily 1983-ben született Canberrában, diplomáját a queensland-i egyetemen szerezte meg, és szenvedélye az utazgatás, amelynek Dj-ként hódolhat is, főként Európában, Ausztráliában és Ázsiában szokott fellépni.
A 175 centis hosszúcombú szépségnek nem igazán van szerencséje a pasikkal, házassága mindössze négy hónapig tartott Ritchie Neville énekes-színésszel, 2008-ban elváltak, és Emilynek azóta sem sikerült becserkésznie egyetlen férjnek való hímpéldányt sem.
Sebaj, így legalább nyugodt szívvel meztelenkedhet férfimagazinokban, a Zoo és a Maxim címlaplánya is volt már. Mutatjuk is a szőke bombázó fotóit, és mindenki elgondolkodhat azon, hogy egy ennyire dögös muff vajon miért nem bír pasit fogni magának?!
(Forrás: mirror.co.uk)
1 hozzászólás, utolsó: borderland (2015. 09. 26. szombat 00:15)