Mariah Carey fél a szextől!
A kétszeres Grammy díjas énekesnő 1970-ben született, Long Islanden. Egzotikus vonásait venezuelai apjától örökölte. New Yorkban szorgalmasan járt az énekórákra, emellett pincérnőként dolgozott, hogy legyen miből szponzorálnia tanulmányait. Aztán egy napon beütött a Hamupipőke-fejezet : A Sony nagyfőnöke kapott egy demókazettát Mariah dalaival, és azonnal szimatot fogott!Szerződtette is a gyönyörű hangú lányt, és az így készült album majd fél évig az albumlista élén állt. A Sony nagyfőnök Tommy Motolla nem csak Mariah hangjáért volt oda, 1993-ban oltár elé is vezette felfedezettjét. A frigy azonban csak 4 évig tartott.
Bár több mint 110 millió lemezt adott el – ezt próbálja meg valaki utána csinálni! – Mariah mégsem boldog. Depressziós hangulatában már öngyilkosságot is megkísérelt. Aztán megpróbálkozott egy másik Mariah Carey-t bemutatni a közönségnek. Elkezdett partikra járni, és ruhái is egyre erotikusabbak lettek. De mindig vigyázott arra, hogy ne csábuljon el az olcsó, magamutogató pucérkodás irányába.
„Szeretek flörtölni, de ez nem jelenti azt, hogy rögtön ágyba is bújok az illetővel” – nyilatkozta Mariah „Tudom, hogy nagyon kevés a szexuális tapasztalatom. A válásom után rájöttem, hogy nincs semmi takargatnivalóm. Most már kifejezetten élvezem, hogy szexisebben öltözködhetek. Szeretnék igazán felszabadultan élni! Sajnos sok tekintetben még ma is olyan vagyok, mint egy 18 éves kislány”
Legfrissebb fotói tanúsága szerint Mariah tényleg komolyan veszi a szabad életet! Hollywoodi mintára már ő is lefelejti a bugyit, és az sem zavarja, ha a cicije is kificcen olykor-olykor. Tény, hogy a félénk szexistennőnek világszép dudái vannak!
(Forrás: mariahconnection.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Pucér Bundes-csajok jelzik, hogy jön a női foci VB
Június 26-án indul a németországi nőifutball-világbajnokság, ennek örömére öt Bundesliga-játékos csajszi vetkőzött pucérra a német nyuszis magazin júniusi számához. A Bayern München női csapatának három tagja, megerősítve egy-egy wolfsburgi és güterslohi játékossal először vizes pólóban, aztán anélkül promózták a hét végén rajtoló női foci VB-t.Annika Doppler, Ivana Rudelic, Julia Simic (mindhárom Bayern München), Kristina Gessat (FSV Gütersloh), illetve Selina Wagner (Wolfsburg) a futballrajongók nagy örömére vállalták a fotózást.
"Fotóinkkal szerettük volna megcáfolni a sztereotip elképzeléseket, most reméljük, a férfiak azt mondják, normális, szép csajok vagyunk" - nyilatkozta Kristina Gessat. "Elegünk van abból, amikor azt halljuk, nem úgy nézünk ki, mint egy női futballista."
(Forrás: dailymail.co.uk) 1 hozzászólás, utolsó: X (2011. 08. 13. szombat 17:50)
Bomba csöcsök 3D-ben
A háromdimenziós technika nagy léptekkel tör előre az erotikus iparban is. Az argentin Maxim magazin például különleges melléklettel pattogtatja lefelé a sliccgombokat.Legfrissebb számukban az argentin Big Brother egyik bombázó szereplőjét, Rocio Gancedo-t vetkőztették egy szál cicire. Reméljük még mindenkinek megvan otthon az a 3D-s szemüvege, amit az első magyar háromdimenziós szexfilmhez a Big Tits MILF-hez ajándékoztunk nektek - annak örömére, hogy mi készítettük el az első magyar 3D-s pornófilmet
Tehát gyorsan kapja elő mindenki a 3D-és szemüvegét, és máris lehet gyönyörködni az argentin Szandika bronzbarnára sült légzsákjaiban.
És hogy azért a szemüveg nélküliek se maradjanak dudák nélkül, mellékelünk egy-két hagyományos fotót is a bombázóról
(Forrás: egostatic.com) 1 hozzászólás, utolsó: X (2011. 08. 13. szombat 17:51)
Carmen Electra imád vetkőzni
Tara Leigh Patrick névvel talán nem futott volna be ennyire – de valószínű, hogy egy ilyen kaliberű csajt hívhatnának Tigris Lilinek – akkor is felfigyelt volna rá a nagyvilág. 1972. április 20-án született a női sztárok vérbeli rosszlánya, nevét pedig 1992-ben, első albuma megjelenésekor változtatta Taráról Carmen-re.A csábos babát Prince fedezte fel – állítólag nem csak a szakmának, hanem saját magának is. Bár Electra tagadta viszonyukat, és ezt azonnal szóvá is tette ’97-es Playboyos debütálásában. Valójában mióta csak bedugta csinos orrát a celebvilágba, folyamatosan mutogatja bájait a férfimagazinokban. (Pozitív tulajdonság) De van is mit megmutatnia!
A nyuszis magazinban eddig ötször villantotta meg bájait.
Énekesnőként egyébként elég csúnyán leszerepelt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is reflektorfényben maradjon. Miután kapott egy domborítós szerepet a Baywatch-ban, azok is felfigyeltek rá, akinek eddig nem tűnt fel a mindössze 160 cm-es exhibicionista szépség.
2 sikeres Baywatch-év után megint csak jelentéktelen szerepek jutottak neki. A pletykalapok újra hírt szimatoltak: Carmen összegabalyodott a kosaras fenegyerekkel, Dennis Rodmannel. A se veled-se nélküled kapcsolatot házasság követte, amelyet állítólag Electra szervezett meg, míg Rodman részeg volt.
Az újságírók kérdéseire Carmen így kommentálta a házasságot: „Mindig is transzvesztitához szerettem volna feleségül menni, Dennis pedig imád női ruhákba bújni, és ráadásul jó segge is van!” A házasság hamar kudarcba fulladt. Carmen egyszer rajtakapta Dennist egy hotelszobában, amint épp két hölggyel gyakorlatozott az ágyban.
Iszonyatos botrányt csapott, majd bánatában Pamela Anderson férje, Tommy Lee vigasztalta meg, akit csak nemrég engedtek ki a börtönből, ahol Pammy bántalmazása miatt töltötte jogos büntetését. Rodman dühöngött, és jól össze is verekedett Tommy Lee-vel. A sztori vége (mint a mesében): Pam visszakapta agyba-főbe vert férjét, Carmen pedig újra összemelegedett Dennis-el.
De a felmelegített kapcsolat hamar kihűlt, és jött egy újabb férj: David Navarro, akivel Carmen egy vakrandin ismerkedett meg.
A formás hölgy botrányaival több lapszámot is megtölthetnénk, de bennünket soha nem a botrányok érdekeltek. A karosszéria az, ami számít! És Carmen Electra nem szégyenlősködik: mindent szívesen megmutat.
(Forrás: voote.com, hotcarmenelectra.net) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Milla Jovovich Éva-kosztümben
Egy Maxim-fotózás kedvéért Milla csak a bimbóit villantotta fel, a Purple Fashion magazin fotósának viszont mindent ledobott - leginkább a gátlásait. Mindezt nem sokkal esküvője után… Milla, aki modellként kezdte karrierjét, terhessége alatt több mint 30 kilót szedett fel. Most azonban ismét a régi, ezt napnál is világosabban bizonyítják legfrissebb fotói, ahol egyetlen porcikáját sem rejti el a kíváncsi kamera előtt. Persze mindezt ismét művészi fekete-fehérben…Milla kislánya, Ever a fotózás idején már elmúlt egy éves, ám szülei csak akkor házasodtak össze.
A meztelen fotókat Mario Sorrenti, Milla expasija készítette. Bár a köztük lévő szex már a múlté, a barátság azért még tart.
A fotózást követő interjú során az ukrán származású modell elmondta, hogy 10 éve nem vállalt hasonló meztelen fotózást, és meglepő módon ma elégedettebb a testével, mint valaha.
Milla 9 éves korában kezdte el színészi, és 11 éves korában modell-pályafutását. Első fotói egy francia divatlapban jelentek meg, és pillanatok alatt a csúcsra repítették az akkor még képzetlen modellt.
Csak az első évben 15 divatlap címoldalán jelentek meg modellfotói.
A szexi színésznőt tavaly ősszel két új moziban is láthattuk – ha nem is pont ilyen szerkóban.
(Forrás: celebnewswire.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)