A démoni Alessandra Ambrosio
Alessandra a világ egyik legsikeresebb szupermodellje. 1981, április 11-én született Erexim-ben, Brazíliában. Kislányként elálló fülei miatt csúnyának találta magát, ezért 11 éves korában új füleket szabtak neki. Modellkarrierje akkor kezdődött, amikor elhatározta, hogy beiratkozik egy helyi modelliskolába. Szinte azonnal felfigyeltek rá, és 1996-ban az Elite modellügynökség színeiben máris indult az év arca versenyen.Laetitia Casta mellett ő lett a második legfoglalkoztatottabb modell. Alessandra azért több, mint egy Guess-lány. (Popsiját talán legtöbbet a neves farmercég nacijában csodálhattuk) De láthattuk már címlapon a brazil ELLE magazinban, pózolt a Harper’s Bazaar-nak, és a legnagyobb divattervezők foglalkozatták: Byblos, Kenzo, Dior, Oscar de la Renta, Christian Lacroix, és még sorolhatnánk. A neves Victoria’s Secret divatcég, amely kizárólag szexi fehérneműk tervezésével foglalkozik, beválasztotta őt modelljei sorába.
Itt olyanokkal került egy kifutóra, mint Heidi Klum és Gisele Bündchen. A 2005-ös fashion Shown olyan ruhát viselt, amely taljes egészében cukorkából készült. Még egy aprócska szerepet is kapott a Casino Royale című Bond-filmben, ahol egy szexi teniszjátékost alakít, aki csábosan néz a 007-es ügynökre.
Amikor éppen nem dolgozik, legszívesebben barátjával tölti az időt, vagy hever a homokos tengerparton, és brazil zenéket hallgat. Bár bejárta már a fél világot, kedvenc helye mégis szülővárosa maradt. A hosszúcombú szépség tehát New York-i lakása és a szülői ház között ingázik.
Aztán egy szép napon az Armani kampány képeinek átlagos feelingje után Alessandra végre egy merőben új, és igazán izgalmas arcát mutathatta a kamera felé. Ellen van Unwert fotós meglátta azt a démoni valami a szép brazil lányban, amitől hirtelenjében a sablonszép divatbabából igazi bombázó vált. Nem biztos, hogy Ambrosio kisasszony legszebb arcát mutatja meg nekünk, de tagadhatatlan, hogy a képek beindítják a vad képzeletet…ahol tényleg minden megtörténhet!
(Forrás: topcelebs.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Vanessa Hudgens szőrösen szereti
A High School Musical egzotikus szépsége legfrissebb interjújában azt nyilatkozta, szívesen vállalna olyan filmszerepet, ahol esetleg meztelenre is le kellene vetkőznie. Ki tudja, mekkora szerepet játszott ebben korábbi botránya, ahol meztelen privát fotói egy „segítőkész” hekker segítségével felkerültek a világhálóra. Vanessáról ezeket a mindent feltáró fotókat barátja Zac Efron készítette.Az E! Online-nak most arról beszélt, ha úgy hozza a sors, hogy a filmbéli történetnek alapvető része lesz a meztelenség, szívesen elvállalja majd ezt a szerepet. Ám per pillanat még nem érzi elég felkészültnek magát a vetkőző szerepre.
Akkor hát egy kis emlékeztető, mégis milyen ügyesen villantott a High School Musical szexi sztárja Efron kamerája előtt!
(Forrás: celebritygossip.com) 1 hozzászólás, utolsó: X (2011. 08. 13. szombat 17:47)
Karolina Kurkova és a lesifotósok
A cseh származású fotómodell szemmel láthatóan fütyül a lesifotósokra. Vagy annyira naiv volna, hogy eszébe sem jutnak a potyázók?! Karolina – mintha csak a fürdőszobájában lenne – cicitartójától megszabadulva várja a következő fehérnemű kollekciót.A Victoria’s Secret 25 éves modellje és a stáb épp a tengerparti helyszínen készítették a legfrissebb kollekció fotósorozatát, amikor egy ügyes fotós elcsípte Karolina bimbós pillanatait.
Kifejezetten jó ötlet volt, mert így legalább láthatjuk a cseh modellcsaj tenyérbeillő cickóit! Szopogatnivaló kis bimbók, hosszú combok! Kár, hogy bugyit nem kellett váltania…
(Forrás: sinfulcomics.com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
A rapperceleb felesége befürdött
A botrányos dalairól elhíresült Ice-T asszonykája, a plasztikkal nem kicsit megdobott Coco becenévre hallgató szőkeség talpig zuhanyban pózol a BlackMan SSX magazin legfrissebb számában.Talán emlékeztek még rá, a feka rapper egyik trágár kifejezésektől hemzsegő dalát idén januárban a Médiahatóság tiltotta be Magyarországon, amin a botrányhős csak röhögött. Főleg azok után, hogy egyik-másik dala már Amerikában és Angliában is tiltólistára került.
Ice-T és oldalbordája Nicole Coco Austin saját valóságshow-ja a hétvégén indul, de a sztár-rapper felesége addig sem tétlenkedik, amint látjátok szorgalmasan zuhanyozik és vetkőzik a férfimagazinoknak.
A rapper óriásmellű felesége valódi exhibicionista, mikroblogjában minden csütörtökön tangás képeket közöl magáról, sőt egyszer még bikinigyantára várakozó muffját is kiposztolta, amit csak az igazán gyorsak élvezhettek, mert a fotót rekordsebességgel törölték 18+-os tartalma miatt.
(Forrás: egostatic-com) (Nincs még hozzászólás, legyél te az első!)
Lucy légzsákjai már 2012-re készülnek
Messze még 2012 januárja, de a kulisszák mögött már minden valamirevaló naptárlány a jövő évre készül. Hajak besütve, dudák leolajozva, popsik pucsításra készen.Egy korábbi tudományos ihletettségű cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy napi 10 perces cicinézegetés akár öt évvel is meghosszabbíthatja életünket.
Tehát mai öt perces látvány-dudáknak nézegessük Lucy Pinder mellmodell naptárfotózásról kiszivárgott legfrissebb fotóit.
Ahhoz, hogy Lucy Pindert a falunkra akaszthassuk, még jó pár hónapot várni kell ugyan, de „előételnek” igazán nem esik rosszul!
(Forrás: egostatic.com) 1 hozzászólás, utolsó: X (2011. 08. 13. szombat 17:49)